A kiút
befele
vezet
Érezted már úgy, hogy egyedül maradtál a nehézségeiddel, nincs olyan, akivel őszintén beszélhetnél a belső folyamataidról?
Én is megéltem ezt a magányt, és megtapasztaltam azt is, milyen felszabadító érzés volt, amikor lett ki kísérjen utamon.
Milyen értékes amikor valakinek a tükrében tisztán megláthatom magamat a maszkjaim nélkül.
Az életem során megtapasztaltam, hogy a legnagyobb mélységeken is átsegít a figyelem és az önreflexió.

Szia, Angyalka vagyok, integráltanácsadó
Életem fő mozgatója a fejlődés. Vallom, hogy az egyetlen állandó a változás, hogy a kiút befelé vezet. Hiszem, hogy önmagunk mélyebb megértésén keresztül válnak le rólunk azok a rétegek, melyek akadályozzák, hogy hozzáférjünk autentikus lényegünkhöz, és gátolják a bennünk lévő lehetőségek teljes kibontakozását.
Miért az integrálszemlélet?
Az integrál pszichológia holisztikus ember- és világképe alapvető iránytűmmé vált, a magánéletemben és a munkámban egyaránt. Teljes spektrumú emberképet kínál, mely többszörösen integrált térben, időben és megközelítésmódban egyaránt.
Összeilleszti a nyugati pszichológiai irányzatokat a nagy keleti tanokkal egy tudatfejlődési létra mentén. Célja, hogy az emberiség minden tudását és tapasztalatát egységbe rendezze. Nem választ el, hanem összeköt, nem állít hierarchiát, hanem párbeszédet teremt.
Az integrál szemlélet alapjaiban változtatta meg a világképemet. Ezt a teljes lefedettséget önmagában egy irányzat sem tudta megadni számomra.
Megerősített abban a hitben, hogy még az egymásnak látszólag ellentmondó dolgok is egyszerre lehetnek igazak és érvényesek. Egy olyan tág perspektívával gazdagította a látásmódom, amely nemcsak elfogadja a különbözőséget, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy mélyebb kapcsolatokat építsek, összekapcsolva azt, ami elsőre elkülönülőnek tűnik.
Feltárjuk folyamataidat, hogy megismerhesd és elfogadd mindazt, ami benned rejlik maszkok és tabuk nélkül.
Megteremtem számodra az őszinteség terét, ahol értő figyelmemmel, ítélkezés nélkül hallgatlak, hogy felszabadulhass gondolataidban, érzéseidben, autentikus önmagaddá válhass.
Kísérlek, hogy magadban találhasd meg a legigazabb válaszaid.